A magyarok több mint 50 százaléka szív- és érrendszeri betegségben hal meg
-
Erős mellkasi fájdalom, halálfélelem, verejtékezés. Ha a szívizmot vérrel ellátó valamelyik érágat vérrög zárja el, infarktus következik be, amely – az ér helyétől és átmérőjétől függően – észrevétlen is lehet, ám a beteg életébe is kerülhet.
A magyarok több mint 50 százaléka szív- és érrendszeri betegségben hal meg.

Közel 2,5 millió ember szenved magas vérnyomásban, egy millióan cukorbetegek, a lakosság fele túlsúlyos. Az uniós átlaghoz képest nálunk jóval többen dohányoznak és fogyasztanak alkoholt, ugyanakkor sokkal kevesebben iktatják étrendjükbe a zöldség- és gyümölcsféléket, és nagyon nagy százalékuk mozgásszegény életet él. Éppen ezért nagyon fontos a megelőzés, és ha már megtörténik a baj, akkor elengedhetetlen a gyors és szakszerű segítségnyújtás.
Kiáll az eredményesebb kardiológiai gyógyítás mellett a Nemzeti Egészségügyi Tanács /NET/ – olvasható többek között a szervezet állásfoglalásában. A Magyar Kardiológusok Társasága egyetért és támogatja a ?Szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésével és gyógyításával kapcsolatos nemzeti program” javaslatait.
Mint a közleményből kiderült, a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése és gyógyítása témakör prioritásának elfogadásában teljes a szakmai és a civil szervezetek közötti konszenzus.
A NET állást foglal az infarktus-halálozást jelentősen csökkentő azonnali életmentő szívkatéteres eljárás mellett, amely köztudott, hogy 90 percen belül elvégezve a legeredményesebb. Az elmúlt 10-15 évben jelentősen csökkent a szívinfarktus okozta halálesetek száma, ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a szív- és érrendszeri betegeket sokkal korszerűbb és gyorsabb eljárásokkal tudják megmenteni és ez a módszer nem más, mint a szívkatéterezés.A legnagyobb probléma jelenleg, hogy az akut infarktusok kezelése úgynevezett teljesítmény-volumenkorlát alá esik, amely hátrányosan befolyásolja a betegek ellátását. Még kaotikusabbá teszi a helyzetet, hogy a súlyszám 100% feletti teljesítése esetén a társadalombiztosító egyáltalán nem finanszírozza a beavatkozást. Vannak olyan centrumok, ahol közel három-négy hónapos várólista van, amely veszélyezteti a betegek gyors ellátását.
A szívinfarktus szívkatéteres gyógyítását a teljes lakosság számára hozzáférhetővé kell tenni, és biztosítani kell a volumenkorlát-mentes finanszírozását.
A szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében közel 15-20 százalékos szerepe van az egészségügyi ellátórendszernek, éppen ezért kormányzati szinten maga a prevenció döntő része mindenképpen össztársadalmi lépéseket igényel.
A Magyar Kardiológusok Társasága, mint szakmai testület mindig is a megelőzés mellett kardoskodott. Ebben az évben a kommunikáció fő vonala továbbra is az elsődleges és a másodlagos prevenció, ezen belül a nők és gyermekek megismertetése az egészséges életmód lehetőségével, valamint a kockázati tényezők kivédésének ,vagy csökkentésének módjaival.
A dohányzás és az elhízás visszaszorítása kiemelten fontos a szívinfarktusok megelőzésében , hiszen köztudott, hogy mindezek fontos rizikófaktorként jelennek meg a betegség kialakulása során.
Az ambuláns kardiológiai rehabilitáció országos kiterjesztése és megfelelő finanszírozása nélkül nem várható a rekordösszegű rokkantjáradék mérséklése. E nélkül sem az egészségügyi tárca rehabilitációs programja, sem pedig a Szociális és Munkaügyi Minisztérium foglalkoztatást elősegítő paradigmaváltási terve nem érhet célba.
A NET véleménye szerint a ?szív- és érrendszeri megbetegedések gyógyítása és megelőzése nemzeti program” megvalósítására biztosított anyagi forrás igen szűkös, az Uniós források felhasználására pedig nincs célzott akcióterv. Ez azt jelenti, hogy a 2007-2010-ig terjedő időszakra már jóváhagyott akciótervhez kell kapcsolódnia a szív és érrendszeri fejlesztéseknek.
(Forrás: Közlemény)






FYGureout
2009. július 5. - 21:36
kislányomnak nem jol zárodik a bal sziv bilentyüje szeretném önök höz vinni
sziv ultra hagra
2009. július 6. - 11:02
Tisztelt Kovács Miklós Úr!
Időközben „Időpont-foglaló” üzenetét is rögzítette rendszerünk, melyre válaszunkat elküldtük, és a Főorvos asszonnyal is tudtak telefonon beszélni.
A gyermek szívgyógyászat egy „más” szakterület, így a vizsgálatot nem tudom vállalni, de a megfelelő szakorvos-kolléga elérhetőségét megadtam.