Euroecho 2009 Congress Madrid – még mindig az előkészületek
-
Fontos információ a taxival érkezőknek! Aki az IFEMA-hoz taxival érkezik, az készüljön fel, hogy a viteldíjjelző-készülék által mutatott összeghez még 2 Eurót hozzá kell adni, azaz 2 Euróval többet kell fizetni.Valamennyi taxitársaság a hivatalos díjjegyzékben is feltünteti ezt az összeget (amíg utazunk, a kifüggesztett díjtáblázatot bátran el lehet olvasni). Azt, hogy ez milyen adófajta, avagy miféle különadó (csak az IFEMA-területére érvényes), azt nem sikerült megtudni.
Az IFEMA területére csak az engedéllyel rendelkezők hajthatnak be a taxikon kívül, és ezt nagyon keményen be is tartják. Parkolóhelyek a hivatalos parkolókban állnak nagy bőséggel rendelkezésre.
A taxin kívül a Déli bejáratnál áll meg a 8-as metró, valamint a nemtudom-hányas autóbusz, az Északi bejáratnál, ahol a Kongresszust tartják, csak buszmegálló van, metró nincs (és – természetesen – taxi-megállóhelyek.
Javaslom mindenkinek, ha tehetik, a Metróval közelítsék meg a Kongresszus helyszínét (8-as metró), mert ahogyan azt már megírtam, a metróhálózat elképesztően jó – 4-5 percenként közlekednek -, az egész várost behálózza, továbbá a Déli bejárattól (oda-vissza irányban) 12 db vízszintes mozgólépcső segíti a belső közlekedést, de a környezet megér egy rövid sétát is.
Én a mai napon már a hivatalos regisztrációmat is elvégeztem, és mondhatom, nagyon gyorsan, szervezetten működnek a dolgok.
A regisztrációt követően megtekintettem, hogy a kiállítók hogyan haladnak a kiállító terek építésével, megtekintettem a Philips, a Toshiba, a General Electric épülő standjait, és néhány szakkönyv-kiadó kínálatát.
Néhány képet megmutatok arról, amit a szakma csak a holnapi megnyitót követően láthat majd (természetesen, addigra nyoma sem lesz már a szerszámos kocsiknak, a fúróknak, a szőnyeggörgetőknek, a védőfóliáknak). Mondhatom, nagyon színvonalas lesz a felhozatal, ismét kitettek magukért a gyártók, a szervezők.
A mai napon Spanyolországban ünnep volt, ahogyan a naptárból kiderült; a Szeplőtelen fogantatás napja. Ugyanúgy, mint nálunk az ilyen alkalmakkor, semmi hivatal, intézmény nem volt nyitva, kivéve a kisebb éttermeket, a benzinkutakat, a közellátó rendszereket.
És még valami volt egészen más; Madrid kerületei, peremrészei teljesen kihaltak, mert mindenki a Városközpontban tartózkodott. Megdöbbentő és érdekes élmény volt látni, ahogy utcákon át és utcahosszban-szélességben hömpölyög az emberáradat.
Nagyon érdekes volt, hogy mindenki vidám volt, mégsem durrogott senki talpa alatt petárda, nem repültek a tömegbe az üres italos-üvegek, ide a gyerekeket is el lehetett hozni, és el is hozták őket.
Az IFEMA-ban tett sétánkat követően, az Euroecho 2009 Kongresszus-szervezés állapotának ellenőrzése után mi is elsétáltunk a belvárosba, ahol a hömpölygő tömeget megnéztük, és egy újabb kis étterembe is tiszteletünket tettük.
Megjegyzem, hogy teljesen véletlenszerűen, tanácsok, vagy a város legcsekélyebb ismerete nélkül tértünk be az utcáról, és rácsodálkoztunk a vendéglátás ezen színvonalára; itt tényleg a vendég kiszolgálása a legfontosabb, az, hogy jól érezzük magunkat, hogy elmondjuk másoknak is, és máskor is visszatérjünk.
Csak egy megszívlelendő példa: amikor betérünk valamelyik egységbe (ahol a tisztaság alaptétel, sem füstszagú, sem ételszagú nem lesz a ruházatunk – merthogy az elszívó berendezések fel vannak szerelve, és be is vannak kapcsolva…), akkor a rendelésünk mellé a hely speciális kínálatából tesznek elénk egy kis kóstolót. Benne van az árban. Nehogy felhördüljenek a magyar vendéglátók, hogy ott más az ár!!… 3 pohár sör, 2 dl előttünk kifacsart, friss narancslé, fél liter behűtött ásványvíz mellé adtak két szelet krumplis tortillát, és egy tányérka marhagulyás-szerű ételt. A számla: 7 Euró, azaz kb. 2 ezer forint. Nagyjából annyi, mint nálunk….
A spanyol ünnepről, a madridi tömegről egy rövid videó:






FYGureout